Hogyan válasszunk lámpát a nappaliba?
A helyiség adottságainak vizsgálata
A lámpatestek számát, elhelyezését és fényerejét alapvetően a nappali nagysága, magassága és elrendezése határozza meg. Amennyiben a nappali más helyiséggel – például a konyhával, ebédlővel vagy előszobával – egy légtérben van, akkor azok fényeit is figyelembe kell vennünk a harmonikus hatás kialakítása érdekében. Ha a nappaliban már megvannak a bútorok, vagy adott a falak színe, akkor ehhez is alkalmazkodnunk kell. Míg a sötét színek elnyelik a fényt, a világos színek visszatükrözik és megsokszorozzák azt. Ebből következik, hogy egy fehér falakkal és világos bézs színű bútorokkal rendelkező nappaliban kevesebb mesterséges fényre lesz szükségünk, mint például egy sötétbarna bútorokkal és világosbarna falakkal rendelkezőben. A helyiség magassága is adott, amelyet ritkán változtatnak meg radikálisan a lakók. Az alap igazság a nappali magasságáról, hogy alacsony belmagasság esetén mennyezeti lámpát és a teret nagyobbnak mutató spotokat, magas belmagasság esetén pedig a teret jobban betöltő, nagyobb lámpákat és méretes csillárokat érdemes vásárolnunk a helyiségbe. A bútorok, és alattuk lévő szőnyegek elhelyezkedését is fontos figyelembe venni, hiszen az extra funkcióval nem rendelkező lámpák ideális esetben szimmetrikusan helyezkednek el. Ez lehet a nappaliban álló dohányzóasztal fölött, az egész helyiség plafonjának mértani közepén, a szőnyeg közepe fölött vagy egy adott bútor oldalain. Amennyiben gyermek vagy háziállat is lakik velünk, érdemes különösen óvatosan, körültekintően elhelyezni a sok veszélyt magukban hordozó fénytesteket!
A szükségleteink vizsgálata
Mielőtt elkezdjük tervezni a mesterséges fényforrások helyét és számát a nappaliban, érdemes átgondolni, hogy milyen tevékenységeket fognak az ott lakók végezni a helyiség egyes részein. Csak általános megvilágításra van szükségünk? Szoktunk olvasni vagy varrni is a kanapén ülve? Szép lenne egy hangulatvilágítás a baráti összejövetelekre? Ki akarunk emelni számunkra különösen kedves vagy értékes tárgyakat? Ezen szempontokat megvizsgálva világossá válik, hogy több világító testre lesz szükségünk, azonban mindenkinek a saját ízlése és életvitele dönti el, hogy pontosan mennyire.
Hogyan válasszunk?
Ami biztos, egy általános világításra minden esetben szükségünk van. Ezt a szerepet általában a helyiség közepén, a plafonon lévő lámpa tölti be. Itt a választás esetén a nappali belmagassága a döntő faktor, ahogy fentebb említettük. Hasznos állítható fényerejű lámpát felszerelni, így a takarításhoz maximális fényerőt, míg a tévézéshez minimálisat tudunk használni. Amennyiben olvasni vagy varrni is szoktunk, érdemes egy kisebb méretű, állítható fejű vagy bútorra csíptethető lámpát is beszerezni, amely nagy fényerővel rendelkezik és irányítottam szórja a világosságot oda, ahol éppen szükség van rá. Ha fénnyel szeretnénk díszíteni a teret, a mennyezeti lámpa mellé spot lámpákat is szerelhetünk. A polcok fölé, a plafonra különböző alakzatokban és a bútorokba építve is ideális. Képeket, vázákat is könnyen kiemelhetünk alsó, felső vagy oldalsó megvilágítással, így egyből a figyelem középpontjába kerülnek. Hangulatvilágításra a spot lámpák mellett a dekoratív falikarok, illetve az asztali- és állólámpák is megfelelőek. Ha a luxus érzetét szeretnénk bevinni a nappalinkba, akkor válasszunk egy csillogó csillárt. A különlegesebb megoldások közül rendelkezésre állnak még sólámpák, lávalámpák, ventilátoros lámpák és fénycsíkok is. Gondoljuk át a fentiek alapján a helyiség adottságait és a szükségleteinket, és máris tudni fogjuk, hogy melyik lámpát vegyük meg!
Textil ernyős asztali lámpák Textil ernyős asztali lámpák Textil ernyős asztali lámpák Fürdőszobai víz védett lámpák Fürdőszobai víz védett lámpák Fürdőszobai víz védett lámpák Oldalfalba beépíthető lámpák Oldalfalba beépíthető lámpák Oldalfalba beépíthető lámpák
Norlys
Norlys csillár, Norlys nagy lámpa, Norlys pezsgőburás lámpa, Norlys kristály lámpa, Norlys kristálylámpák, Norlys kristálycsillárok, Norlys kristályok, Norlys kicsi lámpa, Norlys falikar, Norlys függeszték, Norlys kapcsolós lámpa, Norlys álló lámpa, Norlys asztali lámpa, Norlys hosszú lámpa, Norlys olcsó lámpa, Norlys antik lámpa, Norlys spot lámpa, Norlys kültéri lámpa, Norlys gyerek lámpa, Norlys kerek lámpa, Norlys négyzetes lámpa, Norlys kocka lámpa, Norlys réz lámpa, Norlys színes lámpa, Norlys fehér lámpa, Norlys króm lámpa, Norlys előtéri lámpa, Norlys fürdoszobai lámpa, Norlys konyhai lámpa, Norlys halószobai lámpa, Norlys hangulat lámpa, Norlys mennyezeti lámpa, Norlys budaörsi webáruház, Norlys budaörsön lámpaweb, Norlys lámpa webáruház, Norlys olaszlámpák, Norlys töröklámpák, Norlys lámpa, Norlys Globo lámpa, Norlys Ideal lux lámpa, Norlys Özcan lámpa, Norlys Sevinc lámpa, Norlys Kolarz lámpa, Norlys Massive lámpa, Norlys stb. A gyártó közel 50 éves múlttal rendelkezik, Norlys a gyártás a saját tulajdonukban lévő, Norlys európai gyárban folyik, Norlys így felügyelve a felsőkategóriás minőséget. Skandináviában a piacvezetők között tartják számon, Norlys versenyképes árakkal és egyedülálló szolgáltatási színvonallal pozicionálják. A gyár az egyszerű házak-, Norlys kertek megvilágítástól kezdve egészen a hotelek, Norlys utcai világítások, Norlys nagy projektek kivitelezéséig képes megoldást nyújtani. Gyártó hivatalos oldala: http://norlys.no/
Norlys NO-314B Bologna kültéri állólámpa / Norlys / lámpa NO-314B Norlys NO-314B Bologna kültéri állólámpa / Norlys / lámpa NO-314B Norlys NO-314B Bologna kültéri állólámpa / Norlys / lámpa NO-314B Norlys NO-314B Bologna kültéri állólámpa / Norlys / lámpa NO-314B Norlys NO-370B Como kültéri falikar / Norlys / lámpa NO-370B Norlys NO-370B Como kültéri falikar / Norlys / lámpa NO-370B Norlys NO-370B Como kültéri falikar / Norlys / lámpa NO-370B Norlys NO-370B Como kültéri falikar / Norlys / lámpa NO-370B
KW2d1454bb095af47735a2fa783709ee33
Megjegyzések
Megjegyzés küldése